Keresés
Close this search box.

Zsubrits Zsolt: Vizsga

Ilyenkor is zajlanak a vizsgák, vagy inkább ilyenkor zajosak, mi több, zavarosok. Zavar van az erőben, az erőmben. Vélte Sajtos Talabér, mikor már negyedik napja a hideg, ködittas hajnalon álmatlanul forgolódott a gyűrött lepedőn. Hangyák szorgoskodtak az elméjében. Hozták-vitték a gondolatait fejének egyik zugából egy másik végpontjáig, majd vissza, úgy kétszázhúsz feletti átlagsebeséggel. Bár inkább a gatyájában dolgoztak volna. Talabér tehetetlenül, kiszolgáltatott szemlélőként várta a megváltást. Az elmecsendet. Legalább most, decemberben lehetne halkabb az az istenverte agy. De nem. A férfi bágyadt, csipás szemekkel, a túlcsorduló könnyekkel viaskodva várta a reggelt. A fájó érzések hiányoznak, lehet, ez már a változókor. Mi ez a kórkép. Bárcsak beindulna már a napja. Igaz, ma sem fog történni semmi rendkívüli, á, ővele olyan már öt éve nem történt. Akkor sem őrajta múlott. Mégis, de. Az Értékfeltáró Hivatal Ellenőrzési Osztályán, ahol a napjai teltek, múltak, és ahol kimerülésig hadakozott a múlandóságával, valami kizökkentette, sőt kitaszította önmagából. Az unalomból. Nem elég a zakatolós hajnal. Nem elég a túlcsordulás. Most meg egy újabb átverés. Amire nem volt felkészülve. A tesztelés. Vigyázat átvernek. Vernek. Az ütlegek nem pihennek, ahogy a gondolatok a fejben. A két létrafokkal fölötte küzdő főnöke feltálalta azt, amit az egy létrafokkal fölötte küszködő főnöke kitalált. Legyen felmérés. Jöjjön egy számonkérés. Mert már nem hisz a beosztottjainak sem. Bizalom nem is volt. A tisztelet rég elfogyott. A nyíltan megmondommiértkellezt meg hagyjuk is. De. Én. Tudni akarom ki mit tud, abból, amit én vélek a mitkelltudniból. Sajtos Talabér a naiv, a jámbor, az időnként álmodozó még élvezte is valamennyire. Egy vizsgahelyzet mindig kizökkentette a megszokottból, abból a magabiztosságából, amiből a nagyképűsége hízott még nagyobbra. Minden beosztott elfogadta az aktuális játékszabályokat. Kiosztja a feladatlapokat, aki nem annyira akarta ezt a hercehurcát. Semmi komoly, nincs is tétje. Demégis. Minden röpdolgozat, dolgozat, témazáró, felmérő, szintfelmérő, tudáspróba tétes. Két esélyes. Vagy tudja, vagy nem tudja. Tudja kicsit, félig, nyolcvanszázalékra, mindent is. Sajtos alkalmazott sok vizsgán vett már részt, mint tanuló, mint kezdő, mint felnőtt. Mint hangyás fejű. De, mégis. Ez más. Nem egészen a feladatköréhez összeállított kérdések. Csak erre tellett nagy hirtelen. Ezek a kíváncsiskodó mondatok, kiegészítésre váró szószerkezetek, sok-sok esetlen és helytelen válasz, egy-két szabatosan megfogalmazott idézet, állítás, szakkifejezés valójában másoknak készültek. De most ez is megteszi. Egészen más célt szolgál ez a vizsga. A Vizsga. És ahogyan lenni szokott, van, aki a beosztottak közül már többször találkozott ezekkel a kérdésekkel, helyes – helytelen válaszokkal. Hisz, ő vizsgáztatott korábban már több alkalommal ezekből a kérdésekből. Ráadásul a bizonytalan vizsgázók helyett is vizsgázott többször ugyanebből az anyagból. Ő a kivételezett. Ő a bevételezett, akinek könnyű dolga lesz a főnökénél. A főnököknél. Persze, bizonygatja a magasabb létrafokon álló vagy ülő főnök, hogy csak tájékozódásképp, semmiféle meg fajta következménye nem lesz. Többiek is töltik. Az idő rövid. Meg csalárd. Az átverés biztos. Majd kiértékelik. Majd, esetleg, megtudja az eredményt. Majd. De. Mi ez az egész. Aki a vizsgázók közül már ismerte a kérdéseket, jó válaszokat korábbról, ő kerül a nyeregbe, hadd vágtasson. A többieknek, Sajtos Talabérnak meg marad a séta. A fika. Az esélyegyenlőség, az egyenlőbánásmód olyan, mint a klímasemlegesség, valakik gazdagabbak lesznek belőle, valakik szegényebbek. Változás jön a részlegen. Újabb képek készülnek a fejekben. Sajtos tudja, átverik, mint korábban oly sokszor. Feladatlap kitöltve. Indulatok betöltve. Összegyűjtve minden lap. Mégis. Sehol gombóc, tenyér nem izzad. A has sem megy. Így akasztani viszik a rabokat. Csak ezt az elmét kéne megszelídíteni kicsit.

További bejegyzések