Zsidó Piroska: Vihar alatt

A szélben nem halljuk egymás hangját.
Belefekszünk háttal, egyedül
harcolunk vele:
már nem bírjuk
a bántást, a bánatot, a sebeket.

Lopva
pillantok néha feléd,
nagyokat lépve távolodsz,
sodor magával, tétován
utánad nyújtom kezem.
Segíts, mondja a mozdulat,
maradj,suttogja bizonytalanul.
De a szél, a szél engem sem kímél.

Fekszem. Fölöttem kavarog az orkán.
Sejtjeim beszivárognak lassan a föld alá,
sárral, vízzel keverednek,
élőlények ezrei fészkelődnek bennem.
S akkor megértem. Apró csírák, gyökerek
ezreivel nyúlok feléd, foglak,
melegítelek, védőn átölellek,
ringatlak.

További bejegyzések