Zsidó Piroska: Monológ

Mindenki más: másvalaki,
magukra ismerni akarnak bennem.
Préselnek és kényszerítnek,
de nekem csak magamnak lehet lennem.

Egyedül vagyok, mindörökre,
mint az Egyes, vagy mint az Isten.
Egyetlen vagyok, így kell lennem.
Feloldozás ez alól nincsen.

Ez az ára a létezésnek,
s úgy vélem, tisztességes üzlet:
a helyem végtelen lehetőség,
bár volt, hogy úgy éreztem, szűk lett.

Kifele már csak kezemet nyújtom:
kedves szomszédok vesznek körül.
Sok-sok akarás és kétely.
Kevés, aki a létnek örül.

Befele végtelen a tér,
mégis otthonos minden utca.
Belakom részben. A többiről
mondhatnám azt, hogy isten tudja!

De isten Egy, én pedig Ezerhét.
Vagy ki tudja, mi a nevem…
Az csak egy címke, másoknak szól,
épp ezért kívül viselem.

Itt, ahol lakom, garmadában
áll a felfedezni való.
Félelmek, vágyak, örömök,
és ezernyi mozgó lélekhajó.

Ösvények, utak, és eltemetett,
reménytelen, félelmes helyek.
Ragyogó csillagok, napok és
sötét, jéghideg vermek..

És bármerre megyek, integetnek,
s ha morog is, ismerős minden.
S csak járom, járom a vidéket.
Tapasztalok, míg feloldoz Isten.

További bejegyzések