Keresés
Close this search box.

Zsidó Piroska: A sokadik évben

A sokadik évben,
mikor már sokan nem is néztek nőnek,
csak anakronisztikus, elhasználódott
darabnak, amit itt felejtett az élet,
mert hát szükség van azért még rá,
a nyugalma, a munkaereje, a belátása
azért még hozzátehet valamit a világhoz,
ha nélküle csörgedez is tovább amúgy…

A sokadik évben,
mikor már nem mondtam más fohászt,
mint, hogy „legyen meg a Te akaratod”,
mert magamnak már semmit nem kérhettem,
annyi szenny, genny, és tikkasztó gyönyör
emléke tapadt a bőrömhöz,
mit kérhettem volna még, mikor
ezzel is mennyit kellett birkózni…

A sokadik évben,
mikor már enmagamnak is úgy tűnt,
a tapasztalás végleg megfordította bennem a rendet,
és kénytelen-kelletlen belátom, hogy
balgaság keresni az emberi sorsban az istent,
ehelyett meg kell szeretni az emberi gyarlóságokat,
amikkel megkülönböztethetőek vagyunk Tőle –
különben joggal neveznek naivnak…

Abban az évben egyszercsak
emlékezni kezdtem az álmaimra,
és ettől eredeti helyére került minden:
éjszaka kínlódok, félek, vágyok, zuhanok,
ölök és ölelek,
és reggel nyugalom van bennem,
legfeljebb kis nosztalgia vagy undor,
s az ébrenlét óráit ismét
azzal tölthetem, hogy az istent keresem
minden emberben, akivel találkozom.

További bejegyzések