a talányokkal telített csendben
jól időzített volt hallgatásunk
s lényünk sápadt fényben derengett
míg egymást titkon revideáltuk
ábrázatod retinámba égett
tekintetedből ahogy kihulltam
s míg fölöttünk az éter örvénylett
előled végleg magamba bújtam
és már nem loplak magamnak téged
s többé nem kutatom rejtélyeid
végképp magamba ölöm lényem
érted sóvárgó lüktetéseit