Flóra ujjong, kicsi madáj!
s szaladna a rigó után,
majd megtorpan apró lába,
fehérpöttyös csizmácskába’,
mert a madár, illa-berek,
már a nyárfaágon lebeg,
s kihívóan füttyög onnan
szerelemtől megszállottan.
Áll a gyermek, szeme mélykék
titokrejtő tengermélység,
benne reszket csillag fénye,
tündér vágyad hová lépne?
Lépne ide, lépne oda,
lába előtt kék ibolya,
virágokból színes szőnyeg,
mesefákon méhek nőnek.
Zsenge fűszál hajlott hátán
himbálózó bogár látvány,
elfáradt, vagy nyugovóra
térhetett?- tűnődik Flóra.
Látod, érted van itt minden,
tavasztálcán, tarka kincsen
ringatózik a reménység,
(durva kezek szét ne tépjék…)
Napfény-álom harmat arca,
szellő kap a selyem hajba…
