Zelenka Brigitta: Csak a csend

Csak a csend
nyújtózik puhán a kerten,
ritka ünnep,
talán kegyelem.
Kezemben toll, s hagyom,
hadd gördüljön a gondolat
érző szavakban
a fehér-szűz lapon.
A csendet hallgatom.
Szivemben lenge selymek
lebegnek,
s az égi kék tökély
fáradt szememre
áldó oltalom.

Levél se rezzen,
a madárszó csak halk-finom,
mintha tüllfüggöny szűrné át,
a mogyorósban ideát
apró mókus matat
rebbenve, akár a fuvallat.
Hűs berekből kis madár röppen,
rózsa szirmából éltető gyöngy
gurul csőrébe,
miközben
sejtem: csalóka az idill…

Én dőre, mégis elhiszem,
hogy igaz ez a ragyogás,
a kerti csend, a remény-zöld,
az isten-kék, s mert elhiszem,
hát átviszem,
a homályból a fényre fel,
zsoltáros hitem.

További bejegyzések