Zalán Tibor: TÁVOLODÁS

I.
ez a szélverés Megalázó
ahogy csapkodja az ablakokat
homályba merűl el a boltozat
on az írás Apa nyűtt zászló
val kezében Rossz lemezjátszó
recsegő slágerére Lép szokat
lan arccal Talán fénykép riogat
így Egy repülő égi átló
mentén húz Felfelé a korsó
mélyén Múlt ragacsos alvadéka
valami szerelem De torzó
ban maradt És holdszilánk A tégla
repedéseiben és Olcsó
kolbász Meg színesben biszku béla

II.
a tenger sirályokkal vemhes
piciny talpa alatt kagylók Csigák
ropognak Vitorlát lát Felkiált
meglódul Az állatka reszket
odabent Várja hogy majd csend lesz
kint nap Süt és átragyog A világ
üvegre olvad akár A hiány
árnyéka egy kavicsot felvesz
még az omlás Csak később Zajjal
zuhanás sója rakódik pilla
natra Bentre táguló jajjal
éli át öklét Összeszorítva
: lefelé Pedig öntudatlan
vérétől Sötét a fehér szikla

III.
fénytelen napok A késeken
homály Ablakfény Az olaj kihül
ahogy ott ül Mindig csak Egyedül
már Megérthető de Léttelen
hideg van Halkuló értelem
mel fogja át Leejti Felvidul
a percegésén Azután vadul
a fájdalom Átjár végtelen
nek tűnő Hang összeér Vége
a tehén Szájában teniszlabda
felsír És ragyog a méhe
béke-por szitál és széthasadva
lüktet Veranda hűs Kövére
dől le Szilvalekvárhamu Abda

További bejegyzések