A semmi ágyán ver szívem
kis tested hangtalan vacog
körénk gyűlnek szelíden és
néznek minket a csillagok –
na jó adtunk a lírának
leszarom a vizes síkot
az ember se soha végül
törik mint selejtes síbot
Tisztán rímelni bebaszva
nekem se volt eddig mákom
Szétnézni minek rándulok
arcomon egy újabb lábnyom
Egyedül ellökve az én
költészet ideje lejárt
A mutatványost kényesen
elhagyja az üres bazár
Suhan a fejsze és megáll
okos fejemben Na végre
került bele valami más
mint az eszmék lassú mérge
Hogy homokos hát nem mindegy
szomorú mert néz merengve
Csalás nélkül okos biccent
s készül föl ezüst egekbe
