Forgószél tekeri örvénnyé a napot.
Tenyerében ki-ki amit kuporgatott
a hídra viszi. A vízbe beleejti;
nincs már semmije. Eddig se volt semmi,
hát fordul, elmegy. Aranyrácsos kalitka
Szeged. Lakat zárja: Juhász Gyula titka.
Bádogcsörömpölésű kihűlt villamos
ősze. Az utcán elhasznált angyalok
papírszárnyai. Az utcaseprők csendben
felszedik. Hol lehetne sósabb a tenger,
mint itt – meg kurvább ölelésű a kocsma.
Életművek fúlnak széttárt ágyékokba,
ujjak lándzsáján vérzik el minden ének.
Nyakunk felé lendül pallosa a télnek.
Jegyzet:
költők alszanak
szökőkutak mélyén
álmukba belesüt
paul verlaine holdja
vitatkoznak hogy
kié az ég s ki kinek
szeretője – halottja
