A szagától már
nem idegenkedett.
Súlytalan ottlétének végül
kiszolgáltatta magát.
Megtette, de nem érzett
felelősséget érte. A felelős lény
lámpája kialudt.
Kapaszkodott
a vállába – nem tudta
visszafordítani a faltól.
Tapadt tovább a hátán,
várta
a ragyogást
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
