Zalán Tibor: [nézd a bohócot. az éjszakai vidámpark fényei átragyognak a város fölött…]

nézd a bohócot. az éjszakai vidámpark fényei
átragyognak a város fölött. szemerkélő esőben
emelkednek és süllyednek az álmodó ringlispilek
:akár a vérrel megtelt csikorgó csillék a szenvedés
forró bányáiban
nézd a bohóc átragyog a város fölött
pedig csak felelőtlen délibáb ő aki most akarja lelépni
maradék életét: arcát belenézni idegen életekbe: megsimogatni
a felfelé hulló boldog tárgyakat halott lányok suhogó
fáradt szempilláját a fűbe hajított üvegből kiömlő sötétséget
még ne légy! cinikus nézd a bohócot csak nézd
reggelre úgyis elmúlnak gravitációjának megbocsáthatatlan csodái
s dolgaid visszahullanak a földre. megérkeznek a jegyszedők
s a boldog ringlispilek örökre megállnak. vársz a felcsapó
részeg fűszagban és mosolyogsz mert már nem lehetsz ennél
magányosabb. körülötted elmerülnek a csodálkozó
piros padok a padokon hagyott ismeretlen szeretkezések a
szeretkezésekhez tartozó kimerült testek. még ne légy
cinikus: bár nagyon egyedül hagyott már az isten is
– terheit az idő most adja vissza rád –
nézd a bohóc átragyogott a város fölött
nem te hunytad le a szemed ő aludt ki fölötted azért
van ilyen sötét és ő zuhan most benned széttárt karokkal hogy
a zuhanása legalább a tiéd lehessen. már csak arra
kell várnod mikor zúzza benned halálra magát. már csak
ennyit kell várnod. utána lefekhetsz arccal a fűre és
meghallgathatod hogyan hasad ketté a föld szíve a mélyben