nem. bántani nem akarlak legfeljebb gonosz
elégtétel most nehéz bánatod. hisz engem már a kevés
boldogság is hosszan megvisel. és bajt hoztam rád látod
és nem tudtam azt sem megadni hogy fájdalmad kisebb
méltósággal viseld. reményünk vérző maréknyi volt : fél
életünket egymással megfelezni így adni vissza az időnek amit
kettőnktől külön-külön ellopott
nézzük a holdat: miért ne : hitvány lyuk az égen
ülj le még mellém megosztom veled jeges boromat. azután
támasszuk a szélnek a hátunk míglen megjelenik amaz nap
és ez árnyékok elmúlnak mígnem halálig osztódik bennünk az
elveszített birodalom egzotikus szégyene. utazni
készülök s oda nem követhet senki. tél közeleg a hó fehér
szaga betömi a számat csontjaimban megrakódik a csönd
a csöndben fehér halomba eléd dobálom vézna csontjaim. nem
bántani akarlak. nem. hajamban még maradt elég melegség
hogy megaltasd benne elgémberedett kezed. szokj hozzá a
társas magányhoz s tanuld ki nélkülem a véletlen igék
fullasztó káprázatát. végül – milyen nagyszerű – nélkülem
lehetsz csak velem hangom neked hagyom itt e kocsma mocskos
asztalán és melletted fekszem ma este is mikor kimerülten
fohászkodsz ágyadban álomért. vállgödrödben a múlhatatlan
forró fájdalom csak kialvatlan másnapos fejem – ne bánd
2026. FEBRUÁRI PÁLYÁZAT
február 1, 2026
