Költőnk nyelvtant tanít. Beköltözik
mulatságos példamondatokba.
Rág és lefed, elborít, pusztul.
Rajta van, mint anyagon a rozsda.
Az ősz szálak… hogy szövik át
meg át. Veresborok felejthető hőse.
Külvárosi buszmegálló. Lepattogzott
tájról a zománc. Most jön meg tőle,
most indul hozzá. Kifelé belőle.
„Én útálom ezt az egészet.” Ő mondja
vagy én mondom. A kettő most összecsúszik.
Elnézi magát, ahogy vergődik,
a kakaóban fuldokló légy is úszik,
csak a nézőpont…
Persze, lehetnek kérdések még.
Jöhetnek, félretolt ételéből ehetnek.
Rongy kis fazonokra derül fel az ég.
Magában morog. Görnyedve ázik.
Rossz költők… s még rosszabb korok
