Zalán Tibor: Kilobbant nap

1.

Homály
Ilyenkor Isten
a szemembe néz
Ez lehet a halál állapota
Bevallom már
nem érint
amiben benne vagyok
A
a vonatablakon
túl valamitől
mindig szennyes
a levegő és az ég is
Ezek a hajnalok megaláznak

2.

Délután
Ropog az ég
felől a valami más
pedig süt a nap tavasz
van ha van még tavasz
Unalmas vagyok magamnak
Beteg
Isten a szemem
nézte de nem üzent
semmit
még azt se hogy
megvan az okom
a félelemre Nem
félnék tőle – tőle se
félek már Ahogy
lassan elmúlik
bennem a szorongás is
ami miatt
érdemes élni Olyan
ez mint a
hazugok puzzle-játéka –
elemek
hiányoznak
a színes táblából és
soha nem lesz
összerakható a kép Rá
kell jönnöm átvert
aki azt akarta hogy
a világon legyek S én
nem fogom neki
megüzenni
hogy már soha
többé nem akarok
találkozni vele
Ott kell lennem
legalább még egy
utolsó találkozáson
Rossz lesz
vagy jó
nem az én dolgom
S nem az én dolgom
annak az eldöntése
sem hogy ki az aki
elvár Oda – rettentő
asztalához Lyuk
van a világűrben azon
keresztül is
eljuthatnánk a semmibe
A semmibe
ami a lényegünk
és a kiterjedésünk értelme

3.

Alkonyodik
Milyen
üres az ég
Most minden
narancssárga és meleg
Milyen
messze a föld még így
behavazva
is ahogy az állomás
felé botorkálok
vaksin befelé dideregve
Milyen
jó lenne ha az élet után
nem lenne élet és
a halál
után nem lenne halál
Csak
lebegés lenne
mint
anyám méhében
még
tudattalanul
s már emlékek
nélkül alkonyodik

További bejegyzések