Zalán Tibor: Hideg

Éjjel
ülve alud
tam el fotelom
ban Sötét
és hideg szobára ria
dok Asztalom
on a vén art deco
óra – régi
születésnapi aján
dék – hirtelen
megáll
Később nyikorgást hal
lok és ablakom
ra súlyosan
nehéz gyásszal rá
fordul a
Göncölszekér
És
mióta
és mint
ha és még és
már mindig – vár
Egy ideje
számolnom kell az
zal hogy
megállás nélkül
gyötör az emléke
zés szétszálaz
és nem rak
össze
újra
– úgymint
az elfelejtettség és
a felejthetetlenség miszté
riumának új keletű
állandósága
bennem
Mintegy
új Kelet
kifelé záruló
életemben
Mindegy
Hogy ezt így
kifejezni tudtam
meg is köny
nyebbült bennem aki
jó ideje
megszólíthatatlan
volt
Szólítatlan
mert
szólíthatatlan
létét kitermelte
a gyáva
ság A gyáva
ságom Ebben
a helyzetben
már csak a halál
emlékezete
nyugtathatna meg
egyedül
Széles karcsapá
sokkal vergődöm
sötét vizekben
a
parttalan felé
Szám sóval megte
lik míg
mormolom
: egyedül
a halál emlé
kezete Már csak
az Még
Vagy az se
Vagy
Nem vagy
Az