hajnalra az ablak peremét elérik
az árnyak ez az én időm ilyenkor nyílnak
föl mélységeimben a végtelenig elnyúló ezüstrétegek.
hallgasd meg egyszer hajnali sikoltásomat: egyszerre vagyok
felismerés és félelem és mindez már nem véletlenszerűen
: értelemmé rendeződik el bennem az anyag. találkozom
halálommal és akkor születésem is bennem lakik még
hallgasd mint vacogok azonosulásom ilyen irdatlan
magányában hallgasd hogy legyen létező tanúm ha
verejtékem sós maskarájában felébredek
árnyékom átéri a földet –
hajnalban megtörténik velem a lehetetlen – a létezés –
a szürkület magzatvizében lebegek
összegömbölyödve az időben
lebegek ferdén. megtörténik velem a halál is
a fény kristályrácsai között
forgat sófehér szomjúságom hajam hűlő aranyába
fagynak a bölcsőmet elhurcoló denevérek. az ablak
peremét elérik hajnalra az árnyak. a végtelenig
nyúló ezüstrétegek ilyenkor nyílnak meg
ez az én időm
a mindenség emel most a karjára. szembogaramban
az öröklét delel
DECEMBERI PÁLYÁZAT
december 1, 2024
