fáradt vagyok közömbös mint kemény női
mellek símogatás nélkül kiknek sárga vacogásában
megmérgeződik a tej. becézz mert már nem tudom mióta
nem becézett senki mióta nem hagyta senki
tarkómon örökre a kezét
: az idő mint meleg öl lágyan kitárul
méhében halálom megfogan. semmibe zúduló spermáim
ég csillagai: megtermékenyítik-e az élettelen holdat
kérdések homokja izzik a szájban kiszáradt sivatagos
agyon süvít át a vörös huzat
fogan-e újabb végtelen valahol
vagy itt halok meg e műanyagrózsákkal reménytelenné cicomázott
tájban jajduló húsú lampionok alatt. ufólé sztrájkol számban
szememen át hallgatom locsogását: a kinek-kinek osztályrészül
jutott sors kényszerű és kényszerít: a koponyacsontomon át
hallom: több magány – több erő. s nagyon erős vagyok mert
nagyon magányos nagyon hallgatag. fejem fölött örökre elforgott
csillagképek hamuja ragyog csigolyámban fényes rézdrótokat
ráncigál a huzat. szétvágott szemmel álmodom felszabdalt hasú
hullák asztalánál – markom megtelik fekete vérrel. valaki
rosszul reménykedett bennem rosszul csempészte hajamba
lopakodó életét. most elfolyik a összes vére és fehér lesz
és hideg mire besötétült életemből elvinnék néhány évszázadnyit
hozzá
- Varju Zoltan
