Zalán Tibor: [eljutok ugye eljutok a liftig melyben a boldogsággal utazom a felhőkön…]

eljutok ugye eljutok a liftig melyben
a boldogsággal utazom a felhőkön túli emeletre
vele ki egyszerűen tud szeretni ahogy felnőtt szeretheti
hallgató gyermekét
kifáradt húsomból majd gyönyört zongoráznak ujjai
míg a lift falához dőlve
haladunk a világ fölötti zöldben a ragyogás aranyívén
túl lakó méltó férfihalálba
elviszel ugye elviszel a liftig
tántorgásom a feltúrt járdaszélen megmosolygod s szótlanul
fölemelsz mikor árnyékomban megbotlok és elvágódom a kövön
szebb árvaságot ígértek nekem
s most nem tudom
ki fogja fel a halántékom felé szálló parittyaköveket
ki üti félre a mellemre csapódó vörös nyílvesszőket
ki itatja meg vérével a torkomra fektetett szomjas kardokat
a kifordult szájú halottakkal rángatózó lövészárkokat
ki temeti be hogy eljussak a liftig
részeg arcom savanyú hajnali verítékét lesz-e ki
letörölje legalább