Sodródik, kis belezők
ficánkolódnak körben, körülötte.
Ez az ő évaduk most, csattog
a nyúlós félhomályban a sok mosdatlan
száj. Kapkod a néma telefon
után, belehallgat a kagyló hidegébe,
gyöngyöt vajúdik a túlsó oldal
makacs hallgatása.
Elképzeli fájdalomtól még
lüktető ölét – a lét szirmait
ahogy kényeskedve összezárja.
Áll hírrel a szívében s könyörtelen.
A szár belső útjain árad lefelé
a nehéz virágillat, a gyökeret
megrázza az érettség súlyos
előérzete. Magára húzza a föld
melegét, létfoszlányok araszolnak szét
sajgó agyában.
A gondolat anyagát tapintja,
a szövetben felismer isten-derengést.
Édes játéka ez egy ideje,
szétgondolni a jelent. S a törmelékekből
a beláthatatlan, néma elv majd
visszarendezi, ami múlhatatlan egy ilyen
ember életében. És milyen ember is?
Arcában kő ürege ásít,
jobb vállát kissé felhúzva jár
ÁPRILISI PÁLYÁZAT
április 1, 2025
