Zalán Tibor: BOCSÁNAT-VERS

Üvegrózsa csöndjében hajnal
Kibontott hajjal áll ott
a homály ágai meztelen
vállához érnek
Valaki angyal vagy kísértet
száll a fénynek
és ő lehajtott fejjel várja
hogy szótlan kezét az arcán
elaltassa
Részeg balta nyúl ki
a derengésből – izzó fehérbe
áttakarja
Pedig a másik érte járja
elvadult útjait hogy magányát
kitalálja
S míg bent összedől minden
fent száll a fénynek az
angyal vagy kísértet
és zokog mert nehéz a repülés
mely könnyűvé és sóssá
teszi a létet