Vonzó mantrák a díszes kirakatban,
mint árucikk, gőg, cinikusan drága.
Mint varázsige: játsszunk egy csapatban,
bohózatot fest a tragédiára.
A mixelt valótlan-valódiságot
bőrömön érzem, hogy múlik, remélem…
műfajt váltanék, de nem a világot
holmi szókkal… szerepem csak leélem.
Úton vagyok, s hiszem, az Úr jót mutat,
s nem az, ki jól mulat milliárdokkal,
kinek a vonzás-törvénye bólogat.
Jövőm foltokban vakul, mint üvegfal
a rám vetülő csonka szabályokkal.
A „Mennyit is érek…” egyszer rám szakad.
De jó-l-él-ek túlbecsült alázattal,
mert a rám eső rész: Tízparancsolat.
