Vöröslőn izzó hajnali égbolt
éled jelenben, szólít a régvolt.
Viharos szél fúj, elcsitul lassan,
galambok szállnak fönt a magasban.
Árnyak közt fényben hófehér szárnyak,
mint „üdvözlégy” az ember fiának.
Élőktől jelek élőkhöz szólnak
első imától az utolsóknak.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
