Hiába űznek, utol nem érnek,
édenem pokol égeti el,
fárad az énem, de hazaérek,
csengőhangom „kelni, kelni fel!”.
Suttogom reggelnek: „Ma is kellesz…”
csak ami itt van, azt hiszem el,
megszokott ritmus társul a jelhez,
bár az ördög itt is rám lehel.
Viszonzom, küldök őszi mosolygást,
haragját víg színekbe fojtom.
Nyakamba sálat, ma talán kockást…
rég az enyém, szívesen hordom.
Rőt-szín plédeken puhára lépek,
nekem, neked készül hirtelen.
Viharos zajjal ilyenben élek,
élőben hallom, nem playback-en.
