Zagyi G. Ilona: MERT AKAROM…

Álomból hozott a jajszavam,
hozzá túlsúlyos gondolat
hűen tapad. Nem szándéktalan,
mert húz lefelé, bontogat;
mit, miért nem… értem, nem értem…
A békétlenbe beleszól
életkedv. A még töksötétben
koránkelő, kis szárnyasok…
azaz hol is tartottam éppen?
Zuhanok… a mélyben sajog
a megszokott módon tevékeny
kín. Rajtam, bennem…! Meddig még?
Akad a kérdés pont középen…
magamra húzott szürkeség
hasad… a fény, a zaj, a zsongás…
ott lent az a feneketlen…
vagyis nem, mert van visszabontás.
Depresszív térből törekszem
fel! Életöröm virradaton
lelkembe olt. Óhajt fakaszt
a keringésben, mert akarom
az ablakomba tett tavaszt.