Lezárt álomképek, ahol nincs kegyelem.
Amnesztia? Élek! Már megint szeretem.
Hajnalok ígérnek, lendület a bárcsak,
viharok kísérnek, velem nőnek árnyak.
Kérném az igazat, szerteszét hasadok,
elvesz és visszaad, hiszek és tagadok.
Szabadságom zálog, kiváltom magamért,
hogy egésszé váljak élhetőbb holnapért.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
