Lezárt álomképek, ahol nincs kegyelem.
Amnesztia? Élek! Már megint szeretem.
Hajnalok ígérnek, lendület a bárcsak,
viharok kísérnek, velem nőnek árnyak.
Kérném az igazat, szerteszét hasadok,
elvesz és visszaad, hiszek és tagadok.
Szabadságom zálog, kiváltom magamért,
hogy egésszé váljak élhetőbb holnapért.
Acél cipőben járnak a percek, lépteik szívemre bilincset szögelnek. Minden egyes lüktető ütem nyomán, rablánc feszül lelkem sajgó zugán. Süket világba kiáltok hangtalan, nézlek a
Frissen mosott emlékeink betöltik a szobát, alig jut hely a jelennek. Megszokásból visszafelé pereg a kopott kópia, lassan kisbabák leszünk. Egyre füstösebbek és egyre kisebbek
I. Vérző hajnalok fénnyel írt üzenetek lassan indulok II. pecsétje ragyog arcomra égett jeled egyetlen ösvény III. nyíló kapun át végtelen ragyogásban óarany kövek IV.
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
