Forog a gömb a formázott életemmel,
talán újra és újra… senki nem tudja,
hányszor, meddig rohanok a végzetemmel.
Kortalan lelkemnek ez hányadik útja.
Nincs rá emlékezés.
Jelen van, létezés.
Forog a gömb, foltokban terjedő káosz
irányt szab, érző tisztasághoz nincs közel.
Vérrel ír, de köze nincs a gyógyításhoz.
A tisztogatás köde folyton ránk ügyel.
Hatalmat dicsérő
múlt most-ban kísértő…
Forog a gömb… Deja vu… Lásd! Ismétlődő,
békétlen, fellángoló Pokol… Örökölt,
míg van beáldozható, jelentéktelen.
Sorsokkal nehezül, majd könnyebbül a Föld.
Ki tudja, hogy hányszor…
ma még itt… majd máshol.
