Anya
Rózsákat rajzolok, százat…
Grafit búsul, holt-remény.
Könnyem áztat minden szálat,
elmosódik feketém.
Színek futnak fehér gyolcson,
csenddé lett sors-tarkaság.
Virágok a folyondáron,
megélt napok, éjszakák.
Mindennapok öltései…
Összebújók, láncszemek,
felidézett érzései
bennem élnek, mint jelek.
„Ne varrjon, most játsszon velem!”
Duzzogtam, „Jó nem leszek!”,
megértette türelmesen
a lázadó perceket.
Nyűgömet, a gyerek-inget…
Felvenném… Már elveszett.
Az arcába hulló tincset
kisimítja képzelet.
Hazahívja gondolatom,
nincs már út, csak útirány…
Ma rózsáit rajzolgatom,
grafit színük a hiány.
