Zagyi G. Ilona: Ember volt…

Már megszokottá vált, hisz naponta láttam
a didergését a rongyos kis kabátban,
az éhezését, az elkéklő ajkakat,
szántam az embert, mi belőle megmaradt,
de bosszantott a makacsul tehetetlen,
a mogorva magánya, a szeretetlen.
A mivé lett büszkesége koldulása,
az akarata tudatos pusztulása.
Az alkohol bűze, a rátapadt mocsok.
Szenvedéllyé válik, ki ennyire konok?
Mert elég egy pár falat, a jóság etet,
borra néhány fillér, „jól megmelengetett”,
hitte, miközben fagyni látszott a jelen.
Fekete zsákban… ember volt… reménytelen.