„Kell anyaszék!” szóltam,
ha ölébe bújtam,
” A legpuhább szék ez!”
a fülébe súgtam.
Mosolygok ma rajta,
de könnyes a szemem,
én ideát, ő ott…
lélekben van velem.
Talán érzi, látja,
itt zajlik az élet,
ölel az unokám,
ő kér „mamaszéket”.
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
