Vona Adrienn: Segítség, csivava lettem!

Sziasztok! Szeder vagyok. Az anyukámmal és a testvéreimmel éltem eddig, de pár napja gazdis kutya lettem. Mindenki azt mondja rólam, hogy okos és ügyes vagyok. Ha még nagyobbra nővök, akkora leszek, mint anya. Igen, igen anya. Tudjátok nálunk kutyáknál előfordulhat, hogy a mamánk magasabb a papánknál. No de mindegy, ez nem is fontos! Ha megnövök hatalmas leszek és ijesztő. A fogaimmal vicsorgok majd és megrémítek mindenkit. Már most ugatom a szomszéd nénit, aki guruló tornyot húz maga után. Megfutamítom a postást, aki imbolyog valami kétkerekűn. A szomszéd macskát Cilit, na azt nem, azt nem ijesztem el, attól nyüszíteni szoktam. Sárga, sötétben is világító szemei vannak és olyanokat szokott sziszegni felém, hogy: kiskutya, kiskutya megkarmolom az orrodat…Ugye, hogy tőle ti is megijednétek?!
Ma esik az eső, ezért a gazdámmal úgy döntöttünk, hogy a kerti játék helyett sétálunk egyet az utcán. A gazdám nagyon furcsa szerzet. Képzeljétek, egyetlen lámpaoszlopot se pisil le! Pici és rossz a füle. Nem tud értelmesen ugatni se, valami énekszerű hangon beszél hozzám. Az orra? Az egészen katasztrofális. Nem érez szinte semmit. Ha megnyalom a kezét, sose nyal vissza! Folyton csak a fejemet simogatja. De a legérdekesebb, hogy soha, de soha nem akarja megtudni, hogy fiú vagyok-e vagy lány, mert még egyszer sem szagolta meg a fenekem… Érdekes alak, nem?!
No de mindegy, vár az uncsi kertesház helyett az utca! Na ne már, miért kell nekem ez a kutyaruha? Gazdi, én már félig felnőtt vagyok! Ne öltöztess be kabátba! Nem fázoooooom! Azért reszketek, mert futni vágyom! Vár az utcákat betöltő kukaszag, a fű között bujkáló bogarak és a haverok! Rodi, a szomszéd pincsi tegnap sünt látott. De ennél fontosabb, hogy Oszkár bácsi a dog, aki mindent tud, ma elárulja, hogy milyen hatalmas leszek, ha felnőtt leszek!
– Óriás kutya vagyok! Rettegjetek tőlem! Gyere már gazdi, gyere már. Olyan lassan sétálsz. Hiába húzom, húúúzom a pórázt… Na végre, na végre, itt vagyunk. Itt lakik Oszkár az óriás dog. Vau, vau, gyere dog bácsi, gyere. Mondd meg, mondd meg, hogy mekkora leszek!
Az öreg dog a nagy lármára kiballagott a kerítéshez. Lassan lehajolt az aprócska lába előtt pattogó jószághoz. Szaglászni kezdte. Megnézte hegyes róka szerű fülét, kicsi gülü szemét, vékonyka apró lábát. Leült, majd mély bariton hangján így szólt:
– Lányom, te a csivava nemzetségből való vagy.
– Csivava..? Csivava?? Az meg mi? Olyan nagy kutyafajta, amiről még nem hallottam?
– Nem… Nem. Te vagy a világon a legkisebb kutya. Ha felnősz olyan pici leszel, mint egy edzőcipő – szólt a dog, majd prüszkölt egyet és visszasétált a házába. Lefeküdt és behunyta a szemét.
Az ítélet megszületett.
– Az lehetetlen. Lehetetlen – suttogtam magam elé, majd a dog kerítését elhagyva Rodi felé futottam.
– Rodi, Rodi, mondd meg nekem, minek látsz te engem? Olyan kicsi vagyok, mint egy edzőcipő? – kezdtem rögtön.
– Szeder, nézz a tócsába… – mondta Rodi vigasztalóan és én megfordultam. A víztükörből egy aprócska, reszkető kiskutya nézett rám vissza. Hát ez lennék én? – szeppentem meg, majd őrült kiabálásba kezdtem: SEGÍTSÉG! SEGÍTSÉG! Csivava lettem!
– Szeder, Szeder – mi van veled? – szólt a gazdám, majd lehajolt hozzám és az ölébe vett. Templomtorony magasságba kerültem, de nem ettől sírtam, hanem a csalódottságtól. Én, aki németjuhásznak, vizslának vagy dalmatának képzeltem magam. Mivé lettem, mivé lettem? – nyüszítettem panaszosan.
A gazdám vigasztalóan simogatott és a kezében elaludtam. Amikor otthon felébredtem a kedvenc tápom volt előttem, de nem vettem belőle egy szemet sem. Csak feküdtem csalódottan.
– Én vagyok a világ legkisebb kutyája. Hogyan leszek félelmetes és rettenthetetlen ilyen picike kis testtel? – szipogtam szomorúan.
– Ugyan már Szeder, ne legyél szomorú. Olyan szép vagy. Mogyoróbarna színű szemed melegséget sugároz. A fejed olyan, mint egy pici alma és édes a két nagy hegyes füled is. Olyan kis kedves kutya vagy… Nem a méret számít. Bármikor meghallod a veszélyt. Kiszimatolod a szomszéd néni szatyrát is. Mindig megmondod, ha májat hoz nekem – szólt hozzám nyájas hangon a szomszéd macska. Cili sárga szemei most barátságosan csillogtak, éppen mosakodott az ablakpárkányunkon.
– Nézd a dolog jó oldalát – folytatta. Te lehetsz a paplankirály! Besurranhatsz a gazdád ágyába és szundikálhatsz ott titokban. Pici a bendőd, ha kapsz finom falatokat az asztalról azonnal jól lakhatsz. Nem kell kint fáznod a kutyaházban, mert téged benti tartásra tenyésztettek. Védheted a gazdád, mert bár pici a tested, de a hangod éles. És mindig, de mindig a gazdád mellett lehetsz. Beleférsz a táskájába, bejárhatod a világot vele! Vedd észre, nem hátrány, hogy kicsi vagy, hanem szerencse – súgta Cili…
Elgondolkodtam.
– Miért is ne?
– Alvás a paplan alatt?
– Pipa!
– Kunyerálás a vacsorából?
– Csúcszuper!
– Utazás a gazdámmal? Szagok, illatok? Bogarak? Kukák?
– Fergeteges!
– Éljen! Éljen! Képzeljétek, CSIVAVA lettem!!!! És ez jóóóó!