Ottlik Géza Iskola a határon című műve mindig aktuális. Kinek ne lenne véleménye az iskoláról? Esetleg arról az iskoláról, amit Ottlik megálmodott? Mi történt volna, ha „növendék Medve” a szökése után nem megy vissza a katonai reáliskolába? Ha egy másik utat választ? Mit szólna ma Medve ahhoz, hogy Szeredy összeköltözik Magdával? Főleg úgy, hogy a kérdés feltevésekor Medve már halott és csak egy kézirat maradt utána…
Negyedik rész: a könyörülő Istené 2026.
Mottó:”Kétségtelen, hogy igaza volt, de miként a matt-fenyegetés ellen sem lehet úgy védekezni, hogy felborítjuk a sakktáblát, az igazság nehézágyúit sem lehet bevonszolni olyan törékeny szerkezetekbe, amilyenek az emberi társadalmak.” (Ottlik Géza: Iskola a határon)
Medve a senki földjén kóborolt. Rugdosta maga előtt a bádogdobozát. Hirtelen eszébe jutott a hálóterem. Szeredy arca, amikor észreveszi, hogy nincs az ágyában. Bébé, amint hitetlenkedve kikerekíti a szemét. Merényi, amint azt suttogja maga elé: miért szöktél meg, te állat?
De erre a gondolatra még dühösebb lett és rohanni kezdett. Nem tudta, hogy mennyi ideig futott, de egyre biztosabb távolságra jutott az iskolától. Szerencsére vonatfüttyöt hallott, és a hang irányába gyalogolt tovább. Nemsokára feltűnt előtte egy állomás. Meghúzta magát csendesen a váróban és felpattantam az első vonatra, ami a peron előtt megállt. Órákon keresztül csak a zakatolást hallotta, de nem bánta. Ködfüggöny ereszkedett a tájra. Szinte láthatatlanná tette a körülötte elsuhanó településeket. Remegett. Átázott ruhája nyirkosan a bőréhez tapadt. Amikor a kalauz a Keleti pályaudvart kiáltotta, kinézett az ablakon. A fények, a civilek hangja…
−Hogy felment a gázolaj ára. Mennyire drága lett a benzin…- érte el a fülét egy-két mondatfoszlány a leszálló utasok beszélgetéseiből. Amint megállt a vonat, leugrott a szerelvényről és átrohant a pályaudvaron. Idegennek érezte magát… Leintett egy taxit. A kocsiban ismét erőt vett rajta a remegés. A zubbonyát próbálta törölgetni a koszos tenyerével, de már eltűntek róla a sárfoltok és a szövet is más színű lett. Azon aggódott, mit fog szólni az anya az iskolai szökéshez. A házuk előtt megkérte a sofőrt, hogy ő csengessen be. Még kora reggel volt és az anyja köntösben nyitott ajtót.
−Kisfiam, mi történt veled? – kérdezte, de több hang nem jött ki a torkán. Egymás nyakába borultak. Édesanyja kifizette a sofőrt és a meleg lakásba terelte a fiút. A fürdőkádba vizet engedett. Mikor Medve rendbeszedte magát és a konyhába ment, már egy forró kakaó gőzölgött előtte az asztalon. Medve szótlanul megitta, majd kissé megnyugodva mesélni kezdett az anyjának. Elmondta: hogy az egyik növendék ceruzával hátba szúrta a másikat. Máskor olyan is előfordult, hogy a diákok fojtogatták egymást. A verekedésekről, és az előkerülő bicskáról is szólt…
Most annyira megértették egymást, mint régen. Megbeszélték, hogy visszamennek a katonai alreálba Medve barátaiért, Bébéért és Szeredyért.
−Növendék Medve hazudik. A mi intézményünkben ilyen esetek soha nem történtek – tiltakozott egy nappal később Schulze tiszthelyettes az intézmény irodájában.
−Engedelmével felügyelő úr, én haza szeretnék menni a szüleimhez – vetettem közbe, miközben vigyázban álltam a katona mellett.
−Bébével és Medvével tartanék én is – szólalt meg a mellettem álló Szeredy.
Schulze szemrehányóan végignézett rajtunk.
−Tíz perc múlva jelentkeznek a főkapunál, elbocsátom önöket az intézményből. Lelépni….
******
− Bébé? Bébé? – szólt rám.
−Khmm?
−Medve kézirata mit ír arról, hogy én összeköltözöm….hogy összeköltöznék Magdával….- dadogott Szeredy.
−Édes öregem, azt írja még itt alul, hogy jól teszitek, sok boldogságot! Válaszolunk neki valamit? – kérdeztem.
−A túlvilágra? Megőrültél?! Ló! – mordult fel Szeredy.
−A kockás füzetbe írjunk, amit széttépett – javasoltam.
−Azt már rég elvitte a sár és a hó – ellenkezett Szeredy.
−Dehogy! Összeragasztottam. Nézd, itt van – mutattam.
−Mit írjunk? – adta meg magát Szeredy.
−Mit, mit, hát az igazat: „..nem azé, aki akarja, sem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.”
−Milyen igaz, a könyörülő Istené – bólogatott Szeredy.