A mai német olvasók Morgenstern és Wilhelm Busch mellett őt tartják a humoros verseket író szerzők közül a legismertebbnek, sokan közülük a rajongásig szeretik. Halálának 100. évfordulójához közeledve annyi talán vitán felül áll, hogy művei kiállták az idő próbáját. Magyar nyelvterületen is a nagyon gyakran fordított szerzők közé tartozik. Csak a Magyarul Bábelben műfordítói oldalon 218 versfordítása szerepel.
Apolitikus költőnek számít, humora legtöbbször a kisember megfigyelésein, a világ és a homo sapiens körüli furcsaságok feljegyzésén alapul. Ábrázol és elgondolkodtat, de direkt filozofálásba nem megy bele:
Igen jellemző rá a tárgyak (kulcslyuk, szög, porszem…), állatok (hangyák, vízisikló, köztéri galambok…) megéneklése, ahol persze mindennek emberi vonatkozása (is) van.
Egy éjszakai, részegségig menő dorbézolást pl. „A kulcslyuk” szemszögéből ír le, nem tagadva saját érintettségét:
Az állatmesék mintájára egy fában feszengő szeg testesíti meg a tisztességes, és csapodár feleségére (ráadásul) büszkeséggel tekintő férjet. A történet végül „happy end”-del zárul, a megbocsátás (vagy hitvesi butaság?) jegyében. Magyarázkodás nincs, az olvasó úgyis tudja…
A Ringelnatz felvett név. Igazi neve Hans Gustav Bötticher. Apja mintegy negyven, főleg humoros verseket és gyermekeknek szóló könyvet megjelentető neves szerző volt. A későbbi nagy fenegyerek és részeges matróz így viszonylagos jólétben nőtt fel. Egyesek szerint a művészneve a „Ringelnatter = vízisikló” főnévre vezethető vissza. Az ifjú Bötticher több, mint 30 „szakmát” kipróbált: az óriáskígyó-cipelőtől a hosszú tengerész-léten és a reklámvers-költőn át a maszkírozott bordélyházi (női) jövendőmondóig. Aztán főleg utazó kabaré-előadóként tengődött, jómódú sosem lett.
A hüllők élettani tulajdonsága a vedlés, az ember is gyakran vált ruházatot. Mindkét faj kiakadhat azon, ha túl gyakori az átvedlés kényszere:
Azt írja magáról, egész másképp alakult volna az élete, ha a természet nem látja el olyan merész ívű szaglószervvel. Mindenütt gúnyolták érte, mint egy késői Cyrano-t. Matrózként is „Nasenkönig”-nek, „Orrkirály”-nak csúfolták. Hát igen, tubákból is a jelentős fogyasztók közé tartozhatott volna.
II. (Nagy) Frigyes porosz király, aki Mária Terézia és II. (Nagy) Katalin cárnő kortársaként meghatározó uralkodó volt Európában, mindig is foglalkoztatta Ringelnatz-ot. Persze, nem feltétlenül a tekintélytisztelet volt rá jellemző:
A szappanbuborék lebilincselő látványa a pók számára a szabadságot és ezzel a világ egzotikus helyeivel való megismerkedés lehetőségét villantja fel, rá is telepedik. De ellenséges hozzáállást tapasztal, a tenger pedig nem az ő közege:
„A hangyák” c. verse annyira ismert volt, hogy még szobrot is kapott. Megint emberi tulajdonságot ír le. A XX. század elején Németországból is sokan „kitántorogtak” a tengeren túlra a jobb élet reményében. Ehhez persze főleg kitartás kellett (volna). Ringelnatz hangyái csak Altonáig, Hamburg nyugati külvárosáig jutottak.
Ameisenskulptur 05 (cropped) – Die Ameisen (Ringelnatz) – Wikipedia
Ringelnatz legismertebb verseskötetének főhőse Kuttel Daddeldu, a tengerész („Kuttel” = „pacal”, „Daddeldu” = a német tengerésznyelvbe bevett angol „That’ll do!“ kifejezés [kb.:”Na jó’van, most má’ megvagyunk = végeztünk a munkával!”]. Akár Rejtő Jenő alakja is lehetne: morgó medve, erkölcsileg nem kifogástalan, iszik, nőzik, káromkodik. A fekete humor azonban népszerű hőssé tette, mint nálunk Rejtő több figuráját is.
A tengerész miliőt ábrázolja a következő vers:
Ringelnatz a tájat is gyönyörűen le tudta írni, persze ebbe is tett valami meghökkentőt, humorosat:
Végül álljon itt egy erősen élet-igenlő verse.
Ringelnatz 51 évesen halt meg 1934-ben, tuberkulózisban. Könyveit a nácik – sok másik szerző műveivel együtt – elégették.
