A Rigában, balti német zenészcsaládba született Erhardt már fiatalon megtanult zongorázni, gyakran fellépett Rigában zenés kabaré-jelenetekkel. A II. Világháború idején szemüveges, úszni nem tudó bakajelölt létére besorozták a haditengerészethez, de ott mint zongorista a csapatokat látogató kulturcsoport tagja volt. A háború után Hamburgban rádiómoderátorként dolgozott, de a színpadra is visszatért, mint egyéni előadóművész végigutazta Németország akkori 3 nyugati zónáját. Ezután következtek óriási komikusi sikerei, számtalan német filmben ő volt a nagy közönségkedvenc. A szürke, hétköznapi kisember, aki kalamajkába keveredik, de humorával, kitartásával, szójátékok tömkelegével bátortalansága ellenére megtestesíti a német gazdasági csoda néha ügyetlen, de szimpatikus nyárspolgárát.
Sok verse sokkal ismertebbé vált, mint példaképei – Morgenstern, Ringelnatz, Kästner – versei. Egyik legismertebb verse tragikomikus történet:
link: A szerző maga adja elő versét színpadon és a tv-ben:
A hang valóban Heinz Erhardt hangja, de szerzői jogi viták miatt beugró színész imitálja Erhardtot.
A politikától mindig is távol tartotta magát. A kövér, teknőckeretes szemüveg mögül – amelyben dioptriák helyett szándékosan ablaküveg volt, hogy homályosan lássa a közönséget, s így ne legyen lámpaláza – jókedvet, élet-igenlést árasztott, ahogy versei is, bár azokban sokszor megvillant a fekete humor:
A verejtékező zongoraművészt övező sznobisztikus, őrjöngő csodálat, a művészet újságírói túldimenzionálása, a földöntúli teljesítmény ironikus ábrázolása a Liszt-darabot előadó hérosz képében:
A leningrádi szélről:
A bikáról:
Végül talán legismertebb verse a hüvelyes növények fogyasztásáról. A „Blähboy” Erhardt neologizmusa. Szó szerint felfújt, gázzal teli fiút jelent. Blähboy ≠≠ Playboy. Magyarul persze ugyanilyen hatásmechanizmuson alapuló másik poént kellett alkalmazni.
