Töpreng az asztal szélén a pohár.
Látja leesve tört szilánkjait.
Mint éles pengévé csorbul széle,
hol vízgyöngy táncolt a zuhanás előtt…
Faforgács sír a fűrészgép alatt.
A munkapadon halmokat alkot.
Elég volna egy apró gyufaszál
és ő felgyújtaná ezt a műhelyt…
Vaskampóról lóg le egy vén kasza.
Éle fényét megeszi a rozsda.
És vasra akasztott merész létét
nem félik már asztagok, kaszálók…
Én is úgy ülök a május arcán…
Szegényen, éhesen, puritánan.
Arcom faggyúból, szemeim kőből,
s egy átkozott gránit tömb a szívem…
