Álltam a szakadék előtt.
Vonzott a mély.
Sziklákat láttam,
a tölgyerdő benőtt
Szenvedély
matatott
ott bennem
minden délelőtt!
Távol fenyvesek susogtak.
Azt éreztem:
karácsony illattal érkezel
hozzám!
Csókolnál, és én viszonoznám!
-Bűnöd voltam,
s Te velem vétkezel!
Frigyre vágyott ott a Minden….
De közben idegeimben
elképzeltelek!
És Téged,
amint ívnak a halak….
Ikrát raknak patakköveken.
Látóideged
összegyűrte a távolt
közelséggé…
Ápolt
egy régi kikelet.
Így váltam lassan betegséggé!
Fekéllyé!
Vagyok most. -Ha kérdezed….
Élek,
de hiányzik két kezed!
Félek!
Lassan kel fel a Nap,
s gyorsan tér nyugovóra!
Elég egy gyönge pillanat,
hogy bennem válj valóra!
Esőt lesek, zuhog….Hallgatom…
A világ megszűnt létezni bennem…
S hogy szerettelek…
Csupán azt tudom!