Vernyik László: Most

Én megjelöltelek
feromonnal!
dalokkal, meg századokkal
és sokkal
többel, mint a joggal!
Én örökre féltelek!
…Aludnom kéne már,
hajnalban kelek!
Te tiszta méreg vagy,
akár a vegyszerek,
s mint a fényes fegyverek!
Mik ölni készek, de nem akarnak
vért itt ontani.
Mert a harmat
beléjük nevelte, hogy az ember
lelkének akadhat terve,
melynek holnap már elsodornak
szenvedélyes hevülésű,
vad hullámai.
Én, beléd öregedni készen,
túl vagyok minden
szenvedésen,
és ingyen
döföm szerelmem
örök zálogaként
beléd
a késem!
Te halált hörögve felsikoltasz
s megszülöd fejem fölé
a holdat,
hogy békességnek angyala
áldjon!
Te eltiporhatsz,
meg is gyalázhatsz
elevenen
a halottaságyon!
Átkozol-e, vagy megáldasz?
Vagy kardoknak
élére hányhatsz,
esetleg, a bánatomnak
máglya tüzében
-mert parázslok!-
újra láthatsz…
Elégetlek! A ruhád is lángol!
Izzik a hamu, szítja kéj!
Égesd a Világot, táncolj!
-Én hiszek benned!
Hiszem, hogy van még
engem meggyilkolnod,
lelkedben ősi szenvedély!