Vernyik László: MENNYBE MENNI

Mennybe menni, vagy mezítláb járni
ezer mezőn, bokrokat kerülve.
Szúnyog erdőben ruhátlan hálni
a tücskökkel együtt hegedülve.
Kalászok között lenni a búza.
Veteményesben a petrezselyem.
Gondolattá válni, nők nyári blúza
alatt, mint csöppnyi kéj, vagy sejtelem.
Láttatni hóhérok kezén a vért!
Felsikoltani a haldoklókkal.
Megbocsátani, kinek van miért.

Szemébe nézve, szólni, hogy-:”Jól van…”
Születni együtt a csecsszopókkal.
S gyárakba járni, gépzajok közé.
Vagy borozgatni egy naplopóval,
ki tudja magáról: a Most az övé…
Szájon csókolni egy-kettő angyalt.
Vasra verni egy démon sereget.
Megáldani, azt, aki vigasztalt.
Szeretni azt, akit nem lehetett!
Bepanaszolni Istennél a testet.
Mely bűnbe rángat, vonítva cibál.
Vakon látni nyári csillag-estet,
mikor a magány Csendet recitál…
Lebegni vízen, papírhajóként,
Levélerezet útvesztőiben
elveszni, hogy megtaláljon csókért,
az, akiben csakis csak te hiszel.
Embernek maradni! Bármi az ára!
És néha írni, …írni még párat…
Úgy, hogy ne a gőg legyen a vára
a soroknak, hanem az alázat!
Nincs szükségem ennél többre, érzem…
Van még hitem, van még elég munkám!
S bár, a titkokat meg tán nem értem
Jobb ez így,… a Tudást én megunnám.
Tudatlanul élni még sokáig.
Csorba csészéből, kevés mérget inni…
Hinni, hamisság többé nem ámít!
Hinni magamban! Hinni, csak,…hinni…

További bejegyzések