Vernyik László: Intelmek szükség esetére

Majd ne vágjátok ki a fáimat!
A rongyos kis füzetet se vessétek szemétre!
Akadhat abban félkészen pár irat,
pár csonka sor, amely a világot mérte.
A tövig kopott grafitot se hajítsátok el!
Jó társam volt minden nagy csatában!
A tollamat velem temessétek el,
ha már én nem leszek, kiszárad magában…
A kedves pipámat hagyjátok a helyén!
(mellette dobozban jó, száraz dohány…)
Velem együtt égett ki szegény…
Nekem az arcom, neki meg a füstje
lett a létezéstől szürke,
lassan opálos, és végül halovány!
Van egy naplóm is!-Ki ne nyissátok!
Nincsenek benne, csak üres lapok!
Nektek kell azokat szépen tele írni,
hiszen én ekkor már régen nem vagyok.
A fennmaradt verseket ne vessétek lángba!
Ha félkészet találtok, hagyjátok magára!
Az Isten teszi rá végső kézjegyét.
És amint olvassa, morog majd magába’
Rosszallón néz rám és forgatja szemét!

További bejegyzések