Megyek az úton, lábam a porban,
hátamat töri a súlyos kereszt.
Hogy leszel ember, korcsosult korban?
Hiszen a semmi itt szélnek ereszt!
Bármit is mondtál, szavad nem értik.
És hátad mögül hallsz víg hahotát.
Véredet isszák mohón fenékig.
Már nincsen kincsed és nincs palotád!
Szemedbe búsan bújik a bánat,
míg végül meghalsz a tél nagy ölén.
Lassú léptekkel kövesd apádat,
hogy fény csillanjon fel sírja kövén!
Hajnal hasad, vagy megtörik, borúlátásom küszködik, derűmmel. Hegyek ormát még láthatom, csupán álom e nyugalom, mezőkkel. Hol vagy vérem pezsdülése, akarnok újraalkotás erő? Patak frissítő
Évődő szemekkel rád tekint, tárt karjai el sem érnek, tovább néz, lángoló kezeit eléd tolja; nem érted üvöltő hangon leírt versemet.
Még egy utolsó dobás, biztatom magam, hallom, koppan a pohár, perdül a kocka. Szívem torkomban dobog, kezem ökölben; miközben fohászkodom, nézem bűvölten. Ereimben száguldó szenvedély
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
