Te vagy itt minden megfogható,
meg nem fogható, nem tapintható!
Szavak nélkül is, ha kevés a szó.
A múlást mérő óramutató,
Kenyér szeletben bél, meg a kéreg.
Orvosi lombik alján a méreg,
Tőled távozom, ha hozzád elérek.
Mindent hozzád és magamhoz mérek.
A csendben is csak csodádra várok…
Tóba vetett kő, majd csobbanások…
Zene nélküli, halk lélektáncok…
Gyönyörű vagy, mint az elmúlások!
mint az átlőtt csontú eb, mint ki sem talált, összevissza istenek: dobálja magát a tenger. dühénél csak kínja nagyobb: az örök idővel volt ő viselős,
kilakoltatnák az elnyújtott csendek, csókod nélkül telt éjek, de velem hál, nálam ébred, fészket rakott bennem rég az Érzet. otthonát rejtelmes léte aranyfonállal körbeszőtte, hagyott
Nekiindulunk, körbejárjuk a mohás temetőt, talpunk alatt csigák roppannak, felriadnak halottaink, alufóliával takart fésűk zenélnek szomorkásan a megbomlott nyárban. Rendőrkutyák terelik helyes irányba az elkóborolt
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
