Vernyik László: EGY ÁSPISKÍGYÓ FÉSZEK A LELKEM

Egy áspiskígyó fészke a lelkem.
és néhanap mellé hamuzok.
Bűnök vernek gyökeret bennem,
az éjszakák farizeusok!

Olykor eldadog még a mámor!
És elszaval bennem egy imát!
Közelebb ül hozzám a távol,
s messziről gyűlöl, ki csókot ád!

Én megvetek minden földi rangot.
Alantas ösztön tán az én hitem…
De félreverem a vészharangot…
A Poklokban is hallják, úgy hiszem…

Angyalokat nyúz bennem a bánat.
Gönceimet égeti a tűz…
Rohadt csókok sebzik a számat…
és a fájdalom aranyláncra fűz!

Tajték az égbolt én felettem
és megölöm azt, ki enni ad…
Mert a penészes kenyerekben
éber az éhség és felriad!

További bejegyzések