Vass Tibor: Eirka – Itsenített vers

Hibátlan és tökéletes Tragédia-kiadásunk sohasem volt.
Szabó József, 1973

Egyik jellemző elírásom a banná,
ami, ha jobban szemlélek, banán akarna lenni,
semmi más. Mi sem

egyszerűbb, a sem a szemlélek tükre,
azt bezzeg nem írom el türkének,
ott arra kell figyeljek,
hogy visszafelé megrontsam.
A másik, amit rendre úgy hagyok, a targédia.
Ezerkilencszáznyolcvanhattól írógépelek,
terepjárók, repülőgépek nevét fonetizálom,
Miskolcot Miksolcnak azóta vé-
sem. Úgy is hagyom rendre,
akárcsak a Hernádkakból lett Herndákakot,
mit izgassam magam,
izgatom máson eleget. Izgatott

másom, Kun Marcella szerint
az ezerkilenszáznyolcvanhatot
nem írom el soha. Akkor kapom az Erikát.
Erika Erika lesz mindig,
Eirkának háromnál többször
direkt se sikerül,
pedig e irkának jól állna,
ha legalább még egyszer,
teszem azt, a címében, vezeklésül,
mert az életben átsiklom felette. Átsiklóm,

aki felette, Erika volt. Tessék, és megint sikerül,
pedig milyen nehezen sikerülök ki belőle,
tizenöt színű könyvjelzőt
hímez ezerkilenszáznyolcvanhatban
Az ember targédiájába.
Az érettségi miatt olvasom újra,
itsenítem az első kiadás árnyoldalait,
könyvjelzek, ameddig a sem ellát,
nem sokkal később jó pár színét
tángálom be gyakorlásként,
közöm több legyen a szöveghez.
Ha azt akarja az ember,
hogy köze több legyen más szövegéhez,
tángálja be petrófénynél Erikán.
Kun a megmondhatója,
a sorváltás csengőhangja
hogyan világít rá lap-
pangóbb összefutásokra.
Sokra megyek vele, szájban a nyál

összefut a lucskos bannáokat visszaidézve.
Anyám Márcelnak szólítja nagyanyámat,
Itsen (korr.: itsen) tudja miért így,
ékezettel, egy ellel,
ő is vigyázza a konyhaszekrény ajtaján
anyám kollázsát a bannáokról
körmönfont kétellyel ellkapargált
ekvádori, brazil, kosztarikai matricákból.
Így, két ellel.
S ha Erika Eirka,
akkor az utóbbinak kábé kosztraikaként
kellene ragadványnevülnie,
ezzel szemben előírásos.

Anyám egyik levont következtetése,
hogy Erika mindőnk tudta nélkül
könyvjelzi be jó párukat,
nekem tetszik ugyan,
ahogyan a jelzőre felhordja,
de anyám hajthatatlan:
ha igaz a vád, büntetni kell.

Én az általánosban tényleg azt hiszem,
hogy a banná inkább jön
Konstantinból, Nápolyból vagy Isztambulból,
Prágával, Párizzsal vagy Londonnal
később sem számolok,
azzal sem, hogy megtörténik a targédia:
hajtás után Erika tapaszt kap sebére.
A matricaél úgy vágódik be az ujjbegybe,
akár én a szemközti ház ablakában
korábban fityiszt mutogató lánynál,
mélyen, hirtelen. Mélyből hirtelen lesz,
hirtelenből mély, fityiszből fütyesz.
Mindegy, hogy sírva bírjál vagy bírva sírjál.

Ha már általános, legyen közép is,
eltérő véleményen vagyunk
három egymást követő tanóráján
egy a tanerőségét tanerősségnek felfogó nővel,
három karót bevág nevemnél és magyarnál
a naplóba másfél héten belül.
Másfél héten belül van három órám vele.
Szerinte zsigerileg értek a nyelvhez,
elmondja, hogy tanáriban is elmondja,
ezért csesztet irodalomból. Nő bennem

az indulat, ahogy nyúlnak a fenti sorok,
eltérően
ezzel. Csesztessen másképpen, kérem,
de ragozza tovább,
eltérő véleményen lenni
miért nem ajánlatos. Egyáltalán,
véleményen. Egyáltalán, lenni. Vagy nem

kifizetődő. (Eltérően ezzel.) Az itt nem kérdés,
Adyból kapom a hármat na, a picsától,
és itt nem csak a napi Csáthtól kedvéért
ért minden szent a szóból,
szent igaz, a napi Csáthnak meg kell lennie
még ugyanabban a tanévben
a fakultáción, ott emelt az óraszám,
az a tanernő vmilyen Ernőné talán,
Adyt mindketten imádják ugyan,
Madáchot meg egyöntetűen nem.
Összebeszélnek valszeg,
ízibe menten üzibe írják feleleteim,
vagyis azok elmaradása után,
hogy a tanuló harmadjára sem hajlandó
a születési helyet románul mondani,
mert meggyőződése,
hogy annak nincs román neve,
még jó, hogy Madách szülhelyét
kapásból nem ronthatom el azzal,
hogy azt nem kéri Dolnásztrehovának.

A tanerőnő nem csak következetlen,
hanem hülye is,
Madáchnak nőelvi okból
semmijét nem tanítja ppt kiterjesztésű,
Tragé nevű diákkal,
egyrészt mert olyanok még nem léteznek,
másrészt a Tragét Targénak írnám el úgyis.
Szóval nem csak az igazat mondom fel,
van, aki alvalódít.
(Kérem ezt a szót hátsó felétől értelmezni,
kábé onnan, hogy igazít, majd valódít,
hozzátéve végül az „al” nevű felségjelet.
A tanernő szerint nem tévedne az sem,
aki alva lódításra szólít,
ha valakiről úgy tartaná, álmában is hazudik.)

Az ellenőrzőbe rendszabály szerint
nekem kell a jegyeket beírni,
maradjon meg az érdemi élvezet nálam,
akár apám utánzott aláírásainak
későbbi arcátlan bemutatása.
Hogy apám most meg ne lássa,
elhagyom, hogy hamásítása.

Ha mi s más is tudja,
Madách akkor találkozik apámmal,
mikor az írót elgázolja
(ezt máshol elgázolaljának szokásom írni)
Skodával, mert Erikára figyel,
vezetés közben neki dúdolja,
hogy Aroval jöttél, nem Mirázzsal,
a nemz. helyzet egyre öko-zoodik,
sejerikkám, te félromán, francia,
vagy tán egészen UAZ,
sejerikkám, a világ tetszhalála az öko-Skodás,
más néven én. Szóval apám szerint
Madách több mindenről tehet,
mint azt gondolnánk,
a bannáokat mindenhol ő címkézi fel.

Alkati kérdés,
évente legalább egyszer felhalmozok
bannáoscímkéket a msikolci
vagy miksolci piacon vett,
Herndá- vagy Herdánkakra
hordott gyümölcsökről,
s mivel itsenítem az egyes csereszavakat
a targédiában, csak aztán dobom ki őket,
ha újraolvasom a művet,
kizárólag azokta keserve.
Ha találok ismét egyet legalább,
ahová a megőrzött,
tizenöt színű jelzőm elhelyezhetem,
a targédiát leteszem, olyan Aranyt
olvasok és Tompát, amelyben Évtá, Eirkát
vagy Kun Macrellát fellelem.
Jelzőt oda már nem teszek.

A portréfotó forrása: Székelyhidi Zsolt

További bejegyzések