Nézd, nyoszolyám vetetlen,
akárcsak az álmom,
fényed selyme átfolyik
szűzfehér ruhámon.
Koldus-hajnal csókjai
pillámon mint lepkék,
elvisznek a semmibe,
mintha nem is lennék.
Nézd, nyoszolyám vetetlen,
vállamon csillagpor,
reményt lopok az éjtől
minden pirkadatkor.