Könnye hull az ólomszürke égnek,
a böjti szelek virágruhát tépnek,
s míg a szirmok dideregve halnak,
a csendes percek emlékeket csalnak:
a felderengő napfényes napok
feledtetik, milyen fáradt vagyok.
Feledtetik, hogy ráncot gyűrt a vám,
hogy szürke lett a szivárványruhám,
hogy lassú léptem fűszálat se sért,
hogy utam végén nincsen már miért.
Jöjjetek hát ezüst hajnalok –
hadd szóljanak a szívből jött dalok,
hisz anya voltam, tejszagú puha,
Istenadta, ünneplő ruha.
Egy van mindenből. Egyetlenegy. Ki volna bátor megszámlálni az eső halálát, ahogy cseppenként robban szivárvánnyá a bádogon, hattyúdalával szólítva az óriás eget. Egy van mindenből.
„Én vagy ti, egyikünk beteg; és mégse nézzem a fegyvereket, hogy szeretet vagy gyűlölet közelít-e felém?” – Szabó Lőrinc: Az egy álmai – Nem vagy
Van bor kenyér ruha vannak a vershez lövedék és lágyabb szavak van szőnyegen szék van asztal komputer van a nyél végén rácsos felület van a
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
