„Érik a szőlő, hajlik a vessző”,
száz tündércsóktól szüretre tetsző.
Nap-ölelt lankán pezsdül az élet,
szorgos a kéz ma, munkára égett.
Púpos a puttony, nyög a daráló –
tátongó szájú szőlőzabáló.
Feltűrt a szoknya, libben az alsó,
taposó lábat ma nem ér jajszó.
Szőlőhéj pattan, csurran a vére,
szomjas darázs száll mézízű lére.
Nyikorgó présnek szorul a váza,
must ma a festő, piros lett máza.
Pocakos hordó friss murcit ringat,
gyöngyöző habján az újbor pirkad.
Ez nem az én történetem – szerencsére –, hallottam valakitől, aki olvasta már a neten. Állítólag így zajlott. Vagy másképp. Semmit nem változtat a lényegen.
– Csókolom, Ágika, tud ma fogadni? Kellenek a kezecskéi. – Négy óra, ha jó lesz, Gyimes úr… – Remek! Csókolom. És tudja… reziliencia… Ági elmosolyodott,
Fut-fut a Tizedes az orosz dzsip után, amelyen a többiek gerillaharcba indultak. Inkább mérsékelt harci tűzzel, mint rohamléptekkel, s ezért Tizedes utol is éri a
A honlapot készítette:
Promix Universal Kft.
