Pár éve még a naplementét néztük,
s vágyunktól izzott a bársony horizont,
pár éve még a másnapot nem féltük,
s vérünk sem festett halálos szigonyt.
Parázna pipacsok vérvörösre nyíltak,
szerelemszőnyeget terítve alánk,
harmatos fűszálak kéjgyöngy könnyet sírtak,
s irigykedett ránk egy kíváncsi katáng.
Pár éve volt… s a színek kifakultak…
egyedül várom a régi villamost,
a nélküled-napok kővé gyalultak,
s már nem szállok fel, ha megáll a 6-os.
Fejüket leszegve futnak a napok…
botlik a szonett, ma szín nélkül dadog.
