„Amikor a háztetőn a hajnal
macska módra, lustán lépeget,” *
rózsaloncot csókol gyér arannyal,
fűszálra fest gyöngykönny fényeket.
Mézes csókot lehel az akácra,
illattal szór minden kis bibét,
pipacsvért hint vérszegény határra,
s dalra fakaszt minden zöldikét.
Amikor a háztetőn a hajnal
macska módra, lustán lépeget,
csókkal hintem vállad – ő arannyal –
s te a szíved, szívemre teszed.
(*Szergej Jeszenyin: Bokraink közt…, Rab Zsuzsa fordítása)