Régen ő volt, minden konyha éke,
téli napon maga volt a béke,
ha jól megraktuk, piroslott a platni,
nem akart ő sohasem jóllakni.
A karikák mellett a kis résen
ingó fények táncoltak békésen,
a plafonon mese hőssé váltak,
s gyermek álmunk- árnyaikon szálltak.
Minden megsült, minden megfőtt rajta,
csak az időt, ő hosszabbra szabta.
Imádtam a héjában sült krumplit,
lám az íze, még most is beugrik,
de gáztűzhelyen, az a régi csoda,
nem lesz soha királyi vacsora.
Régen ő volt, minden konyha éke,
téli napon maga volt a béke,
nem tudtam én kétévesen akkor,
hogy mily nagyot sóhajt virradatkor,
mert bíz télen, ő maga is fázott,
vágyta a pattogó fahasábot.
Míg álmomat tollas dunyha védte,
magányt sírt a tűztér kihűlt mélye.
