Szerelemmagból nyíltam gyommá,
Majd hazugság vált ágyasommá,
Megölve lelkemet,
Megölve lelkemet.
S ha lopva jött pár derűs óra,
Mint tolvaj, osont harangszóra.
Nyomában némaság.
Nyomában néma gyász.
Hiába harsog már az ének:
„Szeretném, hogyha szeretnének”!
Nem hallja senki sem.
Nem hallja senki sem.
Ott vagyok minden verssoromban,
Magányt sírok, míg lábnyomomban
Elsorvad a remény.
Elsorvad a remény.
*Az idézett sor Ady Endre Szeretném, hogyha szeretnének című verséből való (forrás: MEK / Nyugat – 1909/13. szám).
